Szinte minden kultúrában megtalálhatjuk a meditáció gyakorlatát. Az egyes népek természetesen a hitviláguknak megfelelően értelmezték azokat a tudatállapotokat amiket elértek. A sok különféle elnevezés mögött azonban egy azonos gondolat áll. Azok a tudatállapotok, melyek az alvástól és a közönséges ébrenléttől is különböznek, de egyaránt megtalálhatók bennük az álom és az ébrenlét egyes sajátosságai.
A megváltozott tudatállapotok felhasználása több ezer éve ismert az egyes kultúrákban. Vallási és gyógyító tevékenységeik során a törzsi sámánok, boszorkányok és a különféle vallások papjai előszeretettel alkalmazták a meditációt és a hipnózist gyógyításhoz és a természet titokzatos erőinek eléréséhez, birtokba vételéhez.
A 20. század elején az archeológusok kamrás síroknak neveztek ezeket a műemlékeket. A Roy és Lesley Adkins áItal hivatkozott archeológusok megalitikus hosszú barrow-oknak neveztek el őket.
A kelta mágia és mitológia tanulmányozói számára a bárdok (baird), az arisztokráciához nem tartozó szabad vándor énekesek az egyik legérdekesebbek. Az ő feladatuk volt megőrizni az ősi tudást, továbbvinni a történeteket. Általában megbízójuk hírnevét dicsőítették és politikai kémkedést is folytattak. Híreket hoztak és vittek, amerre útjuk során megfordultak, a kíváncsi kelták mindenhol nagy érdeklődéssel figyelték szavaikat. A családfők és a királyok előszeretettel alkalmazták őket.